Semmi sem tart örökké, még a kerti bútor sem! A Nap, a hó, a fagy az eső, a szél folyamatosan erodálják a szabadban hagyott tárgyakat. Körültekintő választással és egy kis gondoskodással azonban akár élethosszig tartó bútoraink lehetnek.
Az első és talán legfontosabb tényező a beltéri vagy kültéri bútorok közt az időjárással szembeni ellenálló képesség. Ez a tulajdonság egyben meghatározza a tervezés folyamatát és a felhasználható anyagok fajtáit is. A kültéri bútorok sokkal kötöttebb, meghatározott formavilágúak, mint beltéri társaik és éppen ebből kifolyólag – egészen a legutóbbi időszakig – meglehetősen uniformizáltak voltak.
Hosszú évszázadokon keresztül a fa volt a szabad térre szánt bútorok egyetlen ésszerű alapanyaga. A követ vagy a falazott téglából készített ülőalkalmatosságokat – hideg érzetük miatt – elsősorban csak, mint talapzatot használták. Fával, párnákkal vagy pokróccal letakarva használták őket. Másik megoldást a fonott bútorok jelentették. Ezek ugyan szebbek és könnyebbek voltak a fa bútoroknál, de kevésbé voltak ellenállóak és hamar tönkrementek. A fa akkor is jelentős tényező maradt a bútorkészítésben, mikor a fémvázas szerkezetű köztéri padok a 19. század végén elterjedtek a városok közterületein.
A kerti bútorok gyártása során az újabb nagy lépést a műanyag alkalmazása tette lehetővé. Ekkor könnyű, formailag sokszínű és viszonylag kényelmes bútorok születtek. Ezek azonban egyszerű kivitelű és praktikus öntvénybútorok voltak. Előállításuk olcsó volt és széles körben fel lehetett használni. A szabad ég alatt, uszodákban, fürdőszobákban vagy akár konyhákban. Szépségükben és hangulatukban azonban messze a fa bútorok mögött maradtak.
Csak a legutóbbi időkben váltak a kerti bútorok sokszínűvé. Ebben elsősorban nagy szerepe volt az extrudálás (anyagok sajtolása felhevített állapotban, megszilárdulva felveszi a nyílás formázó alakját) során készített műanyag fonatok alkalmazásának. A fonatokat fém vázra (könnyűsége és szilárdsága miatt elsősorban alumíniumra) kézimunkával rögzítik a világ szinte minden táján szokásos több ezer éves eljárás szerint. Az így készült bútorokat a trópusi éghajlaton honos pálmafa növényrostjaiból készült fonatai után (műanyag) rattan bútoroknak nevezik. Az anyagok sokfélesége miatt a fonási technikából kifolyólag nagyon változatos bútorok készítése is lehetségessé vált. A bútorok nemcsak formájuk, de a felületükre jellemző textúra miatt is különlegessé váltak.
A fonatok variálhatók akár fával, fémmel, üveggel vagy éppen tömör műanyaggal is. Ezáltal szinte megszámlálhatatlan formavilágú és nagyságú bútor készíthető el. Mindez úgy, hogy csak kis mértékben befolyásolja a tartósságot.
